A Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány a nevéhez híven az Óbudai Egyetem fenntartására jött létre.

Tevékenységeink fő célja az oktatás minőségének fejlesztése, valamint a hallgatók jóllétének elősegítése sport-, kulturális- és szabadidőprogramokon keresztül. Ezen célok megvalósítására az alapítványban négy fő egység van jelen, úgymint az Óbudai Egyetem, a Római Nonprofit Kft., a Science Pillar Nonprofit Kft., valamint a Széchenyi Alapok Zrt.

Újra Kovács Levente az Óbudai Egyetem rektora

„A Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány kuratóriuma által kiírt pályázati felhívására egy pályamű érkezett a december végi határidő lejártáig” – tájékoztatott dr. Cser-Palkovics András.
„A pályázatot az egyetem munkatársai és döntéshozó fórumai megismerték, azt egyhangúlag támogatták. Az egyetemi autonómia elvárásainak megfelelően a fenntartó alapítvány elfogadta és jóváhagyta a Szenátus döntését, így a következő öt évben ismét prof. dr. Kovács Levente irányítja az Óbudai Egyetemet, biztosítva az intézmény nyugodt és kiegyensúlyozott működését.”

Prof. dr. Kovács Levente rektori pályázata ismertetésekor elmondta, hogy a legfontosabb feladat a 2029-ig tartó időszakban az elért eredmények stabilizálása, az adminisztrációs folyamatok hatékonyságának növelése, a növekedési pálya fenntartása, előrelépés a tehetséggondozás területén, a nemzetközi reputáció erősítése, valamint a kutatásfejlesztési aktivitás növelése pályázatokkal, növekedő ipari bevételekkel, valamint a science parkok megépítésével és az innovációs szemlélet kialakításával.

A rektorválasztás szabályai szerint az eljárás a köztársasági elnök általi kinevezéssel zárul, az új rektori ciklus 2024. július 15-ével veszi kezdetét. (forrás: uni-obuda.hu)