Az Óbudai Egyetem alapításának évfordulója alkalmából tartott ünnepi rendezvényen, november 23-án Prof. dr. Kovács Levente rektor közölte az egybegyűltekkel, hogy „egy olyan, lüktető innovációs ökoszisztémát valósítottunk meg, ahol az üzleti szféra és a tudományos élet bevonásával közösen alkotjuk programjainkat, messze túlmutatva azon, amit a szereplők körének bármelyike önmagában létre tudna hozni”.
Dr. Cser-Palkovics András, az egyetemet fenntartó Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány elnöke az elért eredményeket méltatta, Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár pedig az intézmény innovációs fejlesztések terén történt jelentős előrelépéseit hangsúlyozta. Az ünnepség keretében fogadták az egyetem díszdoktorává Prof. dr. Barabási Albert-László hálózatkutatót és Prof. dr. Palkovics Lászlót, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökét. Az ünnepi eseményen, az hagyományoknak megfelelően a habilitált és PhD doktorok vehették át tudományos fokozatukat, valamint átadták a Honorary Professor címeket is.
Forrás: OE Facebook-oldal